|
Hírek
A Kacor nyerte a földvári regattát
2007.07.16.
79 nevezett hajóval vette kezdetét az UNIQA-Regatta Nagyhajós Bajnokság harmadik, a Pannon Drink Kupáért kiírt balatonföldvári futama, melyet az olimpia ezüstérmes osztrák vitorlázót is soraikban tudó Kacor legénysége teljesített elsőként a Sfinx és a Poquita csapata előtt.
A rajtvonalnál felsorakozott 79 egység majdnem teljes szélcsendben indult a Földvár -Sajkod-Akali-Földvár útvonalon kijelölt pálya teljesítéséhez, mely alaposan rányomta bélyegét a verseny első 30 percére. A mezőny ekkor két részre szakadt, mivel a pálya egyik felére 5-6 csomós friss félszél érkezett, ami az elől haladókat komoly lépéselőnybe hozta. Az élen állók már az első bóját kerülték, mire a szél a hátrébb hajózó csapatokat is elérte, de a verseny hátralevő részében is megmaradt a két boly közötti különbség. A Pannon Drink Kupát végül Andres Geritzer vendégszereplésével rajthoz álló Kacor nyerte mindössze 45 másodperces előnnyel a második Sfinx előtt, akik mögött a Kepi legénysége haladt át harmadikként a célvonalon.
"Életemben először versenyeztem a Balaton vizén, aminek nagy előnye az osztrák tavakkal szemben, hogy egyszerre több hajóosztályban, akár nagyobb hajókkal is lehetőség nyílik a versenyzésre. Így sokkal sokszínűbb érdekesebb viadalok leboyolítására ad lehetőséget, mint ahogyan azt az UNIQA-Regatta is jól példázza. A verseny nagy élmény volt számomra és külön öröm, hogy egy remek csapat tagjaként nyerhettük meg a kupát"– nyilatkozta Andreas Geritzer, az athéni olimpia ezüstérmese az eredményhirdetést követően.
A verseny fáradalmait ez alkalommal is az eredményhirdetést követő jó hangulatú vacsorával és az éjszakába nyúló zárópartival pihenték ki a résztvevők.
A bajnokságban most rövid szünet következik, legközelebb augusztus 11-én Szigligeten találkozik a mezőny.
Az UNIQA-Regatta Nagyhajós Bajnokság Pannon Drink Kupájának végeredménye (zárójelben a kormányos neve):
Aboszlút befutási sorrend:
1. Kacor (Gosztonyi András)
2. Sfinx (Lange Péter)
3. Poquita (Rákoczi Gábor)
YS I.
1.Virgonc (Mezriczky Miklós)
2. Sfinx (Lange Péter)
3. Kepi (Czédula Tibor)
YS II.
1. Rozália (Kis János)
2. Márta (Nagy Károly)
3 Tutti (Aradi Nándor)
YS III.
1. Belotti (Borbély Ferenc)
2. Mormota (Szamódy Zsolt)
3. Szi-Vi (Gerencsér József)
Vissza a hírekhez