|
Hírek
Rekordszámú induló az UNIQA-Regatta nyitófutamán
2007.09.12.
Rekordszámú indulóval vette kezdetét 2007. június 2-án a Regatta Magazin szervezésében az UNIQA-Regatta Nagyhajós Bajnokság. A Balatoni Hajózási Zrt. badacsonyi kikötőjében rendezett futam 82 induló egysége ezúttal az UNIQA Kupáért szállt harcba.
Már a verseny előestéjén érezhető volt, hogy az idei sorozat nyitányán jelentős számú hajó áll rajthoz, hiszen többen már pénteken megérkeztek a badacsonyi marinába. A szombati regisztráción - túlszárnyalva a szervezők előzetes várakozásait - végül 82 hajó közel 350 fős legénységgel adta le nevezését az UNIQA Kupáért zajló futamra, mely a sorozat történetében rekordnak számít.
A hajókat viszonylag gyenge, 2-es erősségű nyugati szél fogadta a 11 órás rajtnál, ezért a csapatok a verseny jelentős részében komoly taktikai csatákra kényszerültek a győzelem érdekében. A verseny kétharmadánál már a toronymagasan vezető Írókéz számított biztos első helyezettnek, a hajó azonban egy technikai hiba miatt a futam végére az abszolút negyedik helyre csúszott vissza.
A dobogós helyekért rendkívül szoros befutó alakult ki, a Sfinx, a Kék Fény és a Most Wanted alig 30 másodperces különbséggel értek célt 1 óra 45 perces hajózás után.
Izgalmakból kijutott bőven az ekkor még a Balaton vízén versenyző többi csapatnak is, hiszen nagyjából az első befutókkal egy időben vihar érte el a mezőnyt: a 60-70 km/órás széllökések komoly kihívást jelentettek a még küzdő csapatoknak.
Az induló 82 hajóból végül 72 tudta szintidőn belül teljesíteni a Szigliget és Fonyód érintésével kijelölt távot, melynek végén a Yardstick számokkal korrigált abszolút eredmények alapján Czédula Tibor vezette Kepi végzett az első helyen, megelőzve a Kék Fény (Hajdú Róbert) és a Virgonc (Mezriczky Miklós) csapatát.
A verseny fáradalmait az eredményhirdetést követően egy kellemes hangulatú vacsorán és a hajnalig tartó zenés zárópartin pihenhették ki a csapattagok, akik legközelebb 2007. június 16-án mérik össze tudásukat a bajnokság második futamán, a II. Honda Ügyvéd Kupának is otthont adó balatonlellei kikötőben. Vissza a hírekhez