Hírek

Figyelem! Új eredményszámítás!

2012.05.20.
Az egyes futamok eredmény számításában nincs, az összetettben viszont van változás idén - tájékoztatott az idei versenysorozat újdonságairól Dániel Gábor versenyigazgató.

– A hajókat az idén is a legfrissebb magyar Yardstick lista szerint YS rendszerben értékeljük. Az idén a vitorlázásban általánosabban elterjedt úgynevezett „legkisebb pontrendszer”- re váltunk. Ez azt jelenti, hogy az elsõ helyezett egy, a második kettõ, a harmadik három pontot kap, és így tovább. Az egyes futamokon szerzett pontok pedig a végén összeadódnak, s így alakul ki az összetett végeredmény. A VI. Balaton Regatta vitorlásverseny- sorozatot tehát az a hajó nyeri, amely a tíz futam alapján a legkevesebb pontot szerzi. Természetesen a legrosszabb eredmény kiejthetõ, amennyiben legalább négy-négy futamot sikerült megrendezni a túra- és pályaversenybõl egyaránt. Amennyiben bármelyikbõl csak három versenyt sikerül megrendezni, úgy kiesõ futam nincs – ismertette az új rendszer lényegét Dániel Gábor.



Ezen kívül a versenyzõk kérésére tavaly bevezetett újításokon nem változtatunk, a gyorsabb hajók idén is hosszabb távot teljesítenek, és a szombati túraverseny mellett marad a vasárnapi pályaverseny is.

Fontos tudni még, hogy a versenyen szigorúbban vesszük a hajók azonosíthatóságát, azaz, akik nem beazonosíthatók, azokat nem értékeljük - hívta fel a figyelmet Dániel Gábor.

Vissza a hírekhez