Hírek

Véglegessé vált a IV. UNIQA Balaton Regatta utolsó két versenyének idõpontja és helyszíne!

2010.08.09.
Balatonlellén lesz a Nemzeti Nagydíj (augusztus 20.) és az Autós Nagydíj (augusztus 21.) is!

Hivatalossá vált, hogy a IV. UNIQA Balaton Regatta Balatonlellén folytatódik és zárul, ugyanis a szervezõk augusztus 20-án rendezik meg a Nemzeti Nagydíjat, és egy nappal késõbb is összemérhetik tudásukat a résztvevõk, hiszen augusztus 21-én történik meg a viharos idõjárás miatt elhalasztott Autós Nagydíj „pótlása”. Két nap alatt három verseny, valamint remek programok, ez várhat tehát azokra, akik részt vesznek majd az augusztus 20-i hétvége eseményein. A tervek szerint, augusztus 20-án, pénteken és augusztus 21-én, szombaton is egy-egy túraversenyen kell majd bizonyítania tudását a mezõnynek, valamint 2010. augusztus 21-én a túraverseny befutója után egy pályaverseny is lesz és a szombat esti ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul majd az idei versenysorozat. A nevezési díj 3500 Ft./fõ lesz a versenyekre, de aki benevez mindkét viadalra, annak a pályaverseny nevezési díját elengedjük! A balatonlellei kikötõ vezetõi azt kérik a résztvevõktõl, hogy - lehetõség szerint - a verseny reggelén érkezzenek meg, valamint felhívják a figyelmet arra, hogy augusztus 20-án, este 21:00 órakor tûzijáték lesz a kikötõben. Az esemény elõtt és után a kikötõt kb. tíz percre lezárják, tehát sem a kihajózás, sem pedig a behajózás nem engedélyezett. Vissza a hírekhez