Hírek

A Sponsor Wanted nyerte a balatonaligai versenyt!

2010.07.22.
A Média Nagydíjat a Triumph Média Team "vihette haza"

Nem borult a papírforma Balatonaligán, ahol 94 hajó bontott vitorlát a IV. UNIQA Balaton Regatta szombati versenynapján. Tulajdonképpen már a nevezéskor eldõlt a verseny, ugyanis a Hyundai Sailing Team a Sponsor Wanted névre keresztelt liberát és egy igencsak „erõsnek” tûnõ csapatot nevezett a viadalra, amit végül az esélyeknek megfelelõen, elképesztõ magabiztossággal nyert meg. Az abszolút verseny második helyezettje a Paquita lett – nem véletlenül, hiszen az egykori szövetségi kapitány, Pomucz Tamás ült a kormánynál –, míg a dobogó legalsó fokára a Kék Fény legénysége állhatott fel. Szerencsésnek mondhatják magukat a résztvevõk, hiszen nagyon jó szél fogadta, és kísérte végig az útvonalon a mezõnyt, amely így nagyon gyorsan teljesítette a távot. Az osztályok küzdelmében, Yardstick I. osztályban a Paquita, Yardstick II. osztályban az Albatros, Yardstick III. osztályban pedig a Dudu diadalmaskodott. Az összesített verseny tekintetében a Yardstick I. osztályban a Kék Fény, Yardstick II. osztályban a Dolce Vita, míg Yardstick III-ban a Soczi várja az élrõl a folytatást.

A hagyományos Balaton Regatta forduló mellett, külön csata zajlott a Média Nagydíjért is, méghozzá 22 hajó nevezésével. Csapatot indított – többek között – az RTL Klub, a Népszabadság, a Ringier Kiadó, az Aqua Magazin, a Sportime, a Sport&Média, a Juventus Rádió és a Rise FM is. A Média Nagydíjat 2010-ben a Triumph Média Team vihette haza, miután a Bolero nevû hajóval és Somos Zsolt utasításait követve, legyõzhetetlennek bizonyultak.

„Maradéktalanul elégedett vagyok, hiszen egy igazán remek csapattal, Igazi vitorlázó idõben, ideális körülmények között vitorlázhattunk. Az külön öröm számomra, hogy megnyertük a versenyt, tökéletesen ki tudtuk használni a hajónk sebességét. Remélem, hogy a csapatnak nagyon tetszett a viadal és egy maradandó élménnyel gazdagodott az újságírókból és autós szakemberekbõl álló legénység. Jó volt itt lenni, rendkívül élvezetes volt a viadal.” – mondta az abszolút verseny elsõ helyén végzõ kormányos, Király Zsolt (Sponsor Wanted)

Olimpiai aranyérmes, válogatott vízilabdázóink: Kis Gábor, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes és Szécsi Zoltán, a Gyenesei Leila, Marosi Ádám, Tibolya Péter világbajnok öttusa trió, a válogatott és olimpiai érmes kézilabdázó Tóth Tímea, valamint a szintén világbajnok Katus Tamás is ott volt Balatonaligán, és testközelbõl ismerkedett meg a sportággal.

Szécsi Zoltán egy gyönyörû Bavaria 44-es hajón töltötte a délelõttöt, és a vitorlázás után elmondta: „Nagyon hálás vagyok a szervezõknek a meghívásért, igazán jól jött számomra ez a kikapcsolódási lehetõség. Augusztus végén lesz az Európa-bajnokság és most minden erõnkkel a kontinensviadalra összpontosítunk. A jövõ héten is itt leszek a Balaton partján, de akkor más céllal, hiszen megkezdõdik a balatonfûzfõi edzõtábor. Bár fiatalodott a nemzeti csapat, de a célunk nem lehet más, mint az aranyérem megszerzése.” Vissza a hírekhez