Hírek

Véget ért az UNIQA-Regatta Nagyhajós Bajnokság

2007.10.18.
Napos, de igen hideg idõben sorakozott fel idén utóljára az UNIQA-Regatta Nagyhajós Bajnokság mezõnye a Balatoni Hajózási Zrt. siófoki kikötõjében, hogy eldöntse ki lesz 2007 bajnoka. Bár a bajnokságban már jóval korábban elszakadt az élmezõny az üldözõktõl, ez nem szegte senkinek a kedvét és 70 hajó nevezett be a zárófutamra.

Az elõzetesen megadott versenykiírásban jelölt két pálya közül a rövidebbet kellett teljesíteni a mezõnynek, mert félõ volt, hogy a szél elfogyna a hosszabb pálya végére. Így igazán izgalmas verseny alakult ki, hiszen a legjobbaknak bõven egy órán belül teljesítették a távot. A szoros befutót jól jellemzi, hogy az elsõ három hajó, a Sfinx, az Írókéz és a Capella alig öt perces különbséggel értek be háromnegyed órás hajózást követõen.

Yardstick I. osztályban a számított eredmények alapján a Sfinx, Madicken, Írókéz trió végzett az élen, Yardstick II-ben az IMI J, Feleselõ Égi sorrend alakult ki. A legkisebb hajók között, Yardstick III-ban a Dudunak jött ki a legjobban a lépés, a Szalakótát és a Szi-Vit utasítva maga mögé.

A verseny végére eldõltek a nagy kérdések is, minden hajóosztályban kialakult a végeredmény. Yardstick I-ben az egész évben remek teljesítményt nyújtó Kepi (Czédula Tibor) legénységének a nyakába került az aranyérem, a Sfinx (Lange Péter) és a Virgonc (Mezriczky Miklós) csapatait megelõzve. Érdekesség, hogy ebben a hajóosztályban az elsõ három egység mellett még egyedül az összetettben ötödik helyen végzett Carrera (Vitéz Hernádfalvy Mihály) indult valamennyi versenyen.

Yardstick II-ben a többszörös magyar bajnok, olimpikon Székely Antal kormányzásával rajthoz álló IMI J/UNIQA bebiztosította a bajnoki címet a Kisvacak (Lábady Zsolt) és a Márta (Nagy Károly) csapatait megelõzve.

Egész esztendõben, a Yardstick III. hajóosztály csapatai között volt a legszorosabb a harc a bajnoki címért, amit végül a Nédli Attila kormányozta Bátor szerzett meg, két ponttal megelõzve a Dudut (Szabó László). A bronzérmet Gerencsér József Szi-Vi nevû hajója szerezte meg.

Az UNIQA-Regatta Nagyhajós Bajnokság idei hét futamán mintegy 610 hajó indult, mellyel a rendezvénysorozat az egyik legnagyobb hazai vitorlásversennyé nõtte ki magát. Vissza a hírekhez